…nem csak lakberendezés-rajongóknak
Tegnap volt vízkereszt és a karácsonyfa nálunk még mindig díszben áll.
Ilyen még nem volt, és ez a karácsony nem csak ebben más, mint az eddigiek.
Évek óta nem pihentem így és ennyit. Talán soha nem voltam még ilyen elégedett a vállalásaimmal, az ajándékaimmal és az ünnep körüli mindennapokkal. Az ünnep előtt a sütés-főzés volt a fő program, amit pakolás fűszerezett, az ajándékbontogatás és a család végiglátogatása után pedig az olvasás dominált, megint némi pakolással tarkítva.
Mi ez a sok pakolás?
Az a helyzet, hogy én alapvetően ilyen pakolgatós-rendezgetős típus vagyok – szerintem nem árulok el titkot ezzel – a mindennapokban is. Hogy miért nem állok le ezzel az ünnepek alatt se? És mi köze ennek a karácsonyfához, amiről eddig regéltem? Erről szól ez a poszt.
Már évek óta igyekszem minimalizálni és fenntarthatóvá tenni a dekorációt. Szinte soha nem veszek semmi újat. (Kivétel persze van: egy-egy kerámia szívecske a Vörösmarty térről mindig hazajön velem.) Nemigen használunk elemes izzósorokat, csak hálózatba dughatót, ugyanazokat a kis mütyürüket akasztgatjuk minden évben a karácsonyfa ágaira. Én mindig nagy erőkkel lobbizok az élő fa helyett valami alternatív megoldás kipróbálása mellett, de sajnos a családi demokrácia hátulütője, hogy ezügyben a többség mindig leszavaz. Próbálkoztam már uszadékfa-ágak karácsonyfa alakba kötözgetésével, mutogattam nekik jobbnál jobb ötleteket a Pinterestről.
Sajnos egyikkel sem arattam akkora elismerést, ami kiverte volna a fejükből, hogy élő fenyő IS kell. Az évek alatt beláttam, hogy kénytelen leszek elfogadni ezt, és már csak annyit mondok erőtlenül, amikor elindulnak a beszerző akcióra: – legalább valami szép kicsit vegyetek!
Ismerek családokat, akiknél még februárban is ott díszeleg a karácsonyfa a nappaliban. Ismerem a “Húsvétig tart a karácsony” című dalt is. Ismerem az új trendet is, hogy sokan már az advent elején-közepén dekorálnak, így hosszabbítják meg az ünnepet. Nálunk nem így, és nem ennyire lett hosszú a karácsony, de idén hosszabb lett a szokásosnál. (És ez a poszt is hosszabb lesz a szokásosnál!)
Az az igazság, hogy engem idegesít a karácsonyfa.
Nincs rendes helye a lakásunkban, ami baj, mert a legtöbb dolognak nálunk fix helye van. Át kell rendezni miatta a nappali-konyhát. Hogy elférjen, bizonyos bútorokat másik szobákba viszünk át, amitől azokban is felborul a megszokott rend. Megbontja a szokott-szeretett otthonosságot. Amíg tartanak az ünnepnapok, még viszonylag jól viselem a jelenléte okozta felfordulást, de aztán napról napra egyre kevésbé. Szép-szép, de valahogy nem passzol semmihez. Akármilyen kicsi, beleakadok jártamban-keltemben. Általában 4-5 nap alatt lekókadnak az ágai a nagy panel-melegben. Hogy tartósabb legyen, nordmann fajtát választunk, aminek ráadásul alig van illata. Egy idő után már fel se kapcsoljuk a fényeit és csak bosszúsan kerülgetjük. Általában megváltásként várom a vízkereszet, amikor végre leszedhetem a díszeit és kipaterolhatom a lakásból, hogy végre visszarendezzek mindent a megszokott helyére.
Most másképp volt! Életem legkedvesebb karácsonyfájától búcsúzom ebben a cikkben. Nagyon nehezen, mert a szívemhez nőtt. Ezért nem is bontottam le tegnap. Majd holnap. Vagy holnapután.
Mi volt idén másképp? A dolgok csodálatos összejátszása által a tér-lélek-tan működésbe lépett.
Ahogy visszafejtegettem az ok-okozatokat, arra jöttem rá, hogy augusztusban dőlt el minden, amikor az új, sokelemes, kombinálható Feydom kanapénk megérkezett. Azért rendeltem ilyet, mert nem szeretem a drabális, böhöm és egyfunkciós cuccokat és – bár talán az előző bekezdésekből úgy tűnhet – nem szeretem az állandóságot sem. Azt szeretem, ha valami sokféleképpen és sokfelé megtalálhatja a helyét a lakásban.
Emlékszem, már a kanapé kiválasztásnál is felmerült bennem a remény, hogy ez a szétszedhető változat talán megoldja majd a karácsonyfa miatti frusztrációmat is. Nem tudtam biztosan, nem tudtam hogyan, de reméltem. De ne szaladjunk ennyire előre. (Mondtam már, hogy ez nem rövid eszmefuttatás lesz, ugye?)
A nappali-konyhában találta meg a helyét két elem. Jól érezte ott magát, mi is hamar megszoktuk-megszerettük. De karácsony előtt meg kellett bontani az idillt, mennie kellett, hogy jöhessen a karácsonyfa. Szétszedtük. Egyik egysége pont elfért a hálószobaablak alatti kis kuckóban, ahol addig egy kényelmetlen karosszék ácsorgott és akadályozta az élvezettel teli ablakon-kibámulást. Inkább ültem az ablakpárkányra, mint rá…
A másik darab maradt, de – első körben – az étkezőasztal mellé költözött a KisNagylány nagy örömére, aki imádott rajta terpeszkedni, félig fekve vacsorázni. És a kanapé megüresedett helyét elfoglalhatta a Fa. El is foglalta. Uralta. Azért írom így, nagy F betűvel, mert ez a mi eddigi fáinkhoz képest egy hatalmas méretű Fa lett.
(Ennek az a története, hogy azt tervezte a család, hogy viszik a Kisfiút is a beszerző körútra, mert ő pont jó méret, és hozzá fogják igazítani a fát. Sajnos a vásárlást mégis úgy időzítették, hogy nem tudott velük menni. Így aztán akkora fát vettek, mint apa. Vagy kicsit nagyobbat. Én is feltettem nekik a kérdést: – Nem emlékeztetek, mekkora a Kisfiú? – Nem kaptam választ.)
De mindegy is, vissza a karácsonyfához, ami eleinte a kanapé helyén álldogált.
Aztán egy nagycsaládos vendégség előtt rendezkedve egyszercsak megfogtam és áttettem a könyvespolc és a konyhasziget ölébe. Ez csak arra az egy napra volt jó ötlet – de akkorra nagyon! Bár a szelektív szemetet őrző szekrényhez és a könyvtárunk feléhez nem fértünk hozzá tőle (ezekre nem is volt szükség aznap), viszont szuper teret nyertünk a 12 fős vendégség lebonyolításához.
Soha ezelőtt fel sem merült bennem, hogy ha egyszer letettem valahová a karácsonyfát, utána onnan átpakolhatom máshová!
Pedig nem bonyolult: csak ki kell húzni az izzósor dugóit és egy másik konnektorba kell csatlakoztani. Nem is potyog le annyira sok dísz. És ennek csak elenyésző százaléka törik össze… Abszolút megéri.
A vendégsereg elvonultával nem is volt kérdés, hogy újra költözni fog a fa: vissza az eredeti helyére. Már éppen húztam át a szobán, amikor támadt egy ötletem! A nagy ide-oda rakosgatás közben egész jól összebarátkoztam már vele, megismertem több oldalról, valahogy jobban tisztában lettem a méreteivel is. Felmerült bennem, vajon megférne-e együtt a kanapé-fotellel?
Lehetne-e a karácsonyfa alatt/mellett kialakítani egy olvasókuckót? Lehetett! Megfért! És fantasztikusan bevált!
Ebben a kuckóban ülve olvastam végig Trom Kata Tér-lélek-tan című könyvét.
Tudod, vannak azok a fajta könyvek, amiket azért szeretünk, mert úgy érezzük, hogy szinte mi is írhattuk volna. Persze nem tudnánk így megírni, de az nagyon jó érzés, hogy valaki más hasonlóan gondolkodik, mint mi. Szinte bólogatva olvassuk minden sorát. Na, ez az a fajta könyv.
Van benne egy részlet, ami aztán a karácsonyfával kapcsolatos megvilágosodásomat is meghozta. Azt írja Kata, hogy az a jó, ha olyan teret sikerül teremteni, ahol több lehetőség is van a kényelmes szemlélődésre, és nagyon jót tesz minden helyiségnek, ha több helyről is belátjuk. Mert ezzel tudjuk úgy alakítani, hogy minden részlete jól mutasson és jól használható legyen. Amikor ezt olvastam, egészen izgalomba jöttem. Meg kell néznem más szögből ezt az új “felállást”! Mitől olyan jó, hogy sehol máshol nem akarok ülni? Hogy képes vagyok ott kucorogva elaludni? Felpattantam és a szembe lévő konyhasziget tetejére telepedtem. És elámultam a látványon. Egységes volt, harmonikus, szinte összebújt egymással a bútor, az olvasólámpa és a karácsonyfa. Percekig nézegettem.
Egyértelmű volt, hogy önmagában nem az a titok, hogy ilyen közelségből mégiscsak élvezhető illatot áraszt a fa, nem is az, hogy kivételesen egészen strapabíró, nem hervadó darabot sikerült szereznünk. Mégcsak nem is az, hogy a kanapé – kicsit ugyan más irányba állítva és megfelezve – a saját, megszokott helyén áll. De ennek mindnek köze van ahhoz, hogy az összhatás jó lett. És még annak is, hogy ez most egy sokkal nagyobb fa, mint amit megszoktunk. Méltósága van a magassága által és más arányokat hozott.
A titok az, hogy mindez egyszerre lépett működésbe.
Még a másik szobában is annyira bevált az ablak alatti fészek, hogy most fontolgatjuk, hogy beszerzünk még egy elemet a kanapéból, hogy megmaradhasson ilyen kényelmes-szépnek ez a sarok is.
Én ünnepek terén nagyon szabálykövető vagyok: mi adventben csak a koszorút üljük körbe a gyertyagyújtások idején és esetleg pár égősorral viszünk fényt az egyre sötétedő napokba. A karácsonyfát szenteste díszítjük (együtt) és nem emlékszem olyan évre, hogy vízkereszt napján, január 6-án már ne a kukák mellett, az utcán ácsorgott volna szegény.
Ma viszont hetedike van és én lassan búcsúzom a két hétre megtalált örömtől, amit ez a szokatlanul nagy és sokat vándorló karácsonyfa hozott az otthonunkba és az életembe.
Fontosnak tartom itt a végén közölni, hogy ezt a posztot nem megbízásra írtam. Se a Feydommal, se Trom Katával nem vagyok kapcsolatban, semmilyen érdek nem fűz a reklámozásukhoz – egyszerűen őszintén örülök annak, amit tőlük kaptam.
