A múltkor egy kutatás keretében megkérdeztek, mit gondolok a környezetem boldogság-szintjéről, és hogy állok én magam a boldogsággal. Én erről sokat gondolkodom és a női beszélgetésekben is rendre erre terelem a szót, mert együtt-gondolkodni még jobban szeretek róla.
És olvasni is: lassan a végére érek Gretchen Rubin Boldogságterv című könyvének, ami már szintén nem az első olvasmányom a témában. És ez az írás sem az első, amit papírra vetek ezzel kapcsolatban. Szóval foglalkoztat a boldogság témaköre nagyon. A jelen vészterhes napjaiban különösen foglalkoztat.
Lehetünk ilyen szorongató időszakban boldogok? Hol van a boldogság mostanság?
(Voltaire után szabadon) …én azt mondom: a kertecskéinkben. Minden szempontból arra vagyunk kényszerítve, hogy befelé forduljunk. Ne menjünk sehová, kerüljük a társaságot – ezek a mindennapi korlátaink lehetőséget adnak arra, hogy foglalkozzunk azzal, ami otthon van és ami bennünk van.
Segít, ha úgy állok hozzá, hogy ezt a kis időt kibírom valahogy?
Ha tudnám, hogy valóban csak két hét, talán segítene. De nem biztos. Mert én úgy működöm, hogy bármilyen rövid időre is kényszerülök egy bizonyos helyzetbe, megpróbálok alkalmazkodni és igyekszem a magam számára élhetővé formálni. Ha 3 napot töltünk egy kényelmetlen turistaházban, akkor azt, ha “két hétre” bezár az iskola, akkor azt.
Én nem szeretek túlélésre játszani, tehát ha tehetem – és általában tehetem – megkeresem a módját, hogy kihozzam a szituációból a maximumot. Ezért hajtogatom folyton: az újra-és újratervezés képessége és rugalmasság nélkül egy anya félkarú óriás.
Ez az ép-ésszel-túlélés záloga.
Összeszeded a kreativitásod utolsó morzsáit, felméred a mozgásteredet, kigondolod, mit tudsz megváltoztatni, hogy elviselhetőbb legyen a helyzet és megteszed, amit meg kell. Jó, ha csak azzal foglalkozol, amire van ráhatásod. Azzal viszont aktívan és nem csak elméletben… Az “ezt a kis időt kibekkeljük, nem érdemes variálni”- hozzáállás nem visz előre, csak frusztrál. Nincs olyan rövid idő, amit érdemes úgy megélni, hogy a történéseknek csak elszenvedője légy és ne formálója.
Mit teszek?
Magokat vetek, palántákat ültetek. Csak olyat, aminek ismerem az igényeit és életciklusa belátható. Nem tervezek túl hosszú távra, de amit tudok, megteszek:
- Lesz spenót, retek, borsó az erkélyemen: teremjen valamennyi, aztán ha lejárt az idejük, majd vagy kerül a helyükre más a balkonládákban, vagy nem.
- Ültettem virágokat is, hogy virítsanak, de csak olyanokat, amik nem kívánnak túl sok gondoskodást.
- Fontos a kiülős kerti pad, és szép a környezet, hogy a napos délutánokon ott tölthessem fel lemerült telepeimet, ezért felújítottam a kinti bútort és eszközöket.
- Már csírázik a díszbab, a hajnalka, hogy árnyékot adjon majd a kánikulai napokon. Drukkolok nekik, de beszereztem egy bambusz árnyékolót is arra az esetre, ha nem olyan lelkesen és energikusan futnák be a galambhálót, mint ahogy elképzeltem.
- Néhány palántát azért nevelek, hogy magammal vihessem az imádott dunaparti házba, ahová úgy tűnik, idén is ki tudunk költözni egy időre.
Elsődleges célom a családi komfortzónánk fenntartása, egy általános elégedettségi szint megteremtése.
- Szervezem az itthoni életet, beosztom a tennivalókat.
- Megfőzöm – elpakolom – megvarrom – letörlöm – kitöltöm – megtanítom – meghallgatom, amit-akit kell.
- Őrzöm a házi békét.
- És őrzöm – féltékenyen! – saját lelki békémet, aminek érdekében nagy erőkkel védem határaimat és ragaszkodom a saját időhöz, hogy ne oldódjak fel a folytonos többiekért-tevékenykedésben.
Nem erőltetem a komfortzónából való kilépést (szerintem nem ennek van most az ideje, sőt), de néha, kicsit – csak hogy ne unatkozzam – el-elhagyom.
Munka-fronton most légüres tér van. Üljek csendben és siránkozzak? De hiszen pont most adódik végre idő és lehetőség megállni, átgondolni, újratervezni!
Az ilyen kényszerszünet pont arra való, hogy befelé fordulj és értékeld – átértékeld mid van, merre tartasz.
- A Családmenedzsmentet most a havi 2×2 beszélgetős alkalom jelenti. Lehet velem sétálni és lehet online beszélgetni. Ennyire van most lehetőség, ennyire van igény tőletek és ennyi telik tőlem.
- A programot emellett írásaim-képeim életetik. Írok és fotózok hát sokat. Legyünk így kapcsolatban, ha másképp nem lehet!
- Most más terepeken is az írás lett a fókusz – tanulom, gyakorlom, több műfajban próbálgatom magam. Még egy könyv is körvonalazódni látszik… (Psszt! El ne mondd senkinek!)
- Tanulok sok mást is: online képzéseket végzek, gyakornokoskodom, olyasmikbe ásom magam, amivel legújabb álmom, új vállalkozásom el tud indulni, szárnyra tud kapni.
A tervezésnek máskor nagyon nehéz megteremteni a kereteit (elterel tőle a napi rutin és a tűzoltás), most szinte erre kínálja magát erre ez az időszak.
Aminek szintén most jött el az ideje: megújulni, tanulni és fejleszteni, építkezni.
Így amikor majd újra kinyílik a világ, egy-két szinttel feljebbről indulsz, mint az, aki csak kivárt.
És amivel nem tudsz mit kezdeni?
Azt hagyod.
Ez az én boldogság-kereső krízis-stratégiám.
Nem valami elegáns, nem is közösségi – ez kétségtelen. Sajnálom is, hogy erre most nem futja. Mégsem fér bele.
Lépegetek a kis céljaim felé és ez segít, hogy ne merüljek mélyre a szorongató érzések közé.
Nem háborgok olyasmin, amire nincs ráhatásom.
Nem kezdek olyanba, aminek nem látom a kimenetelét.
Kicsiben gondolkodom.
A magam portáján söprögetek, más dolgába nem szólok.
A tudat, hogy továbbra is teszem a dolgom, segít, hogy még mostanában is meg-megtaláljon a boldogság!
Töltögetem a raktáraimat, mert most ennek van itt az ideje.
#hangosangondolkodom
