minimalista kozmetikai rutin és maximalista öngondoskodás
Tegnap strandon voltunk. Hosszú idő után láttam újra sok levetkőzött nőt és férfit. Bevallom, bámészkodtam. És el is gondolkodtam a testekről, amikben élünk, a testről, amiben én élek, szépségről (úgy általában), változásról és lehetőségekről (nagyon is konkrétan).
Sokan foglalkoznak most az anyatest témával. Én is beszállok egy-két saját test alapú sajátos gondolattal.
Körte alakom van. Mindig is ilyen volt: anyatest már 14 évesen. Amíg nem lettem anya, nagyon zavartak a zsírpárnák comb-és fenéktájon. Aztán a formámhoz alakult a szerepem, és kibékültem vele. Anyaként már oké a kerek hátsó és a széles csípő – nyugodtam bele.
Anyatest – ízlelgetem a szót. Anya vagyok és ez az én testem, ettől ez már anyatest?
Szültem 3 gyereket. Szoptattam 5 évig. Mégsem anyatestként gondolok a testre, amiben ma élek. Derekam már elfelejtette a nehezen cipelt nagy pocakot, alig tudom felidézni a mellgyulladások kínját, az át nem aludt éjszakák ólmos fáradtságát.
Nincs már kisgyerekem, lapos a hasam, 8 órát alszom egyhuzamban
Bár így túl a negyvenen kissé megereszkedett és elhasználódott már egy-két testrészem, békében vagyok velük. Olyannyira, hogy nem hordok melltartót, csak házon kívül. Akkor se mindig és akkor is olyat, ami szinte észrevétlenül simul rám. Ebben is és a szőr-témában is a minimalizmus és a kényelem vezérel. Nem polgárpukkasztani akarok, amikor 1 hétig nem veszem elő a borotvát, egyszerűen ott és akkor így érzem természetesnek. Máskor meg máshogy.
Nem tartom magam igényesebbnek sima lábbal, mint borostással.
Vannak hegeim. Mindhez fontos emlékek kötnek. Nem akarom eltüntetni őket.
Vannak kis barna foltok a kézfejemen. Ez már így marad, sőt, ha sikerül 90 évig élni – ahogy tervezem – lesz ez még sokkal több is!
Vannak nevetőráncaim. Szerintem szépek.
…nagyon büszke vagyok a hát- és karizmaimra.
…és szép a bőröm is, kozmetikus és kencék nélkül is. (Pedig milyen pattanásos kamasz voltam!)
Olyan testápolási rutinom van, ami fenntartható és amire nem sajnálom az energiát és az időt.
Szappannal fürdök, nagyon kevés natúr kozmetikumot használok: dezodor, arckrém, hajápoló cuccok – más nem kell.
Jóbarátom a körömkefe, a habkő és a jóféle sarokbalzsam. Mivel sokat járok mezítláb, kell is, hogy így legyen, mert a kirepedezett sarok nem fér meg kozmetikai minimalizmusom mellett.
Ahogy a lepattogott körömlakk se, és mert nagyon sokat használom a kezeimet (tehát 3-4 napnál többet a gél-lakk sem bír ki rajta), nem lakkozom már egyáltalán a körmeimet.
25 éves korom óta őszülök, és bár a fehér hajszálak nem az öregedést juttatják eszembe, régóta barátom a hajfesték.
A hajfestés jó móka, akkor is, ha magamnak csinálom, akkor is, ha megadatik, hogy négy hetente fodrászhoz menjek. Nem zavar az őszülő halántékom, de a lenövést a fejem búbján nem tudom elviselni! És élvezem a változtatási lehetőségeket, a “bármit-kipróbálhatok” szabadságát. Bevallom, haj-témában nem alkuszom. A jól levágott rövid (!) frizura is alap szükségletem. Olyannak kell lennie, amivel nincs sok gond, nem kell beszárítani minden reggel, amihez egy hónapig hozzá se kell nyúlni. Még fésűvel se!
Nem zavar viszont az elfelejtett szemöldököm. Egész sokáig el tudok feledkezni róla. Nem sminkelek (csak nagy ritkán), a tükör előtt nagyon kevés időt töltök. Szóval nem tűnik fel. Ami ezzel kapcsolatban zavar: ha már feltűnt, és a csipeszem eltűnt!
Az zavar, ha valami zavar és nem tudok tenni ellene.
- Zavartak a zsírpárnák, amik az utóbbi pár hónapban jelentek meg a hasamon.
- A szőrszálak lábujjaimon.
- A reggeli táskák a szemeim alatt.
- És az ingadozó, fel-felszaladó vércukor értékek!
Ezekkel – ugyanúgy, mint az ősz hajszálakkal – nem vagyok hajlandó megbékélni!
Fenntartható megoldást kerestem itt is:
ezért újra rendszeresen mozgok,
magamra szabtam az egyen-diétát,
próbálok eleget aludni, jó ritmusban élni, öngondoskodni.
Eleinte nagy luxusnak tűnt 1-1 órát elvenni mástól és helyet csinálni a futásnak az életemben. Nagy bátorságnak (felelőtlenségnek?) tűnt nemet mondani a 160 grammos diétára. Lustaságnak tűnt este nem-leülni-írni-még-egy-kicsit. Önzésnek tűnt ennyit magammal foglalkozni.
Már másképp látom, ahogyan az öngondoskodás és önmenedzsment többi formáját is.
Így fenntartható az egészségem, ami a női szépség alapja.
Az anyatest szó itt jön újra a képbe:
Anya vagyok, ez sok megfeleléssel, erőfeszítéssel jár. Kell hozzá energia, amit egy jól működő test tud csak biztosítani. Egy formában lévő, egészséges anyatest.
Amit a testemnek adok, visszakapom. Ha gondoskodom róla, figyelek rá, meghálálja. Ha szeretem, mások is szeretni fogják.
Le merem írni: oké vagyok. Sőt: még szép is – a magam #minimalista módján.
Számomra a strandon nézelődve is azok az emberek tűntek szépnek, akik szemmel láthatóan rendben vannak magukkal. Kevés ilyet láttam.
Nem kritizálok másokat. Nem tudom, kit milyen élethelyzet vitt olyan a testbe, amilyenben éppen él. Mit tesz érte? Mit tesz vele?
Mindannyiunknak megvannak a maguk kétségei, elfogadásai, elengedései, küzdelmei és kifogásai.
