A kamaszok többsége most egyedül tölti az egész napját. A mieink velünk, ebben a furcsa felállásban, hogy mind home-office-ban vagyunk. Nem is tudom, kinek nehezebb.
Tegnap már csak a Kisfiút vittük iskolába. A két Nagylány gimnazista, ők már nem mentek.
Az átállás online üzemmódra nem megy egycsapásra, sok még a szabadidejük. És amúgy se találják a helyüket. Ők nincsenek maguk, mint sok más kortársuk, mégis olyan, mintha magukra maradtak volna.
Próbálkozom velük rendületlenül, de nemigen hagyják, hogy beleavatkozzak az életükbe.
Tudom, hogy fontos lenne, hogy legyenek hasznos elfoglaltságaik, de csak egy jelképes mennyiségű házimunkát osztok ki nekik reggel. Persze azt is csak a nap végén csinálják meg.
Fontos lenne, hogy megmaradjon a napjaik egészséges ritmusa, de most még nem ébresztem őket reggel. Elkészítve várja őket a reggelijük. Melléjük ülök, megbeszéljük a napi terveket. Nemigen van mit megbeszélni. Közlöm velük, hogy 1 órakor lesz ebéd. Ezt örömmel nyugtázzák. A házi kosztot formájában manifesztálódott gondoskoskodást is. Tele a kamra és a kedvenceiket főzöm.
Fontos lenne, hogy megmaradjanak a céljaik, haladhassanak tovább a pályán, amin mostanában mozogtak. Fejlesztés, különangol talán lesz ezután is. De mi lesz még?
Az iskola által támasztott kihívások szinte eltűnnek. Csak szimpla feladatok maradnak, amiket le kell tudni – le kell adni. Lelkesíteni és motiválni online? Tanár legyen a talpán, akinek sikerül.
(Most megint azokat a napokat élem, amikor hálát adok a 8 éve született döntésemért, hogy nem vagyok már tanár.)
Találni kellene új célokat, kapaszkodni a régiekbe…
Fontos lenne, hogy mozogjanak, levegőn legyenek minden nap. De edzés most nem lesz. Szmog van. Kutyánk sincs.
Fontos lenne, hogy kapcsolatban maradjanak a társaikkal, de most még csak beszélünk róla, hogy kivel? mikor? hogyan? – nincsenek konkrét terveik, mintha le lennének kicsit bénulva.
Fontos lenne, a időt töltsenek egymással-velünk, ne csak a telefonjaikkal. Kihasználhatnánk az időt közös filmnézéssel, nagy beszélgetésekkel, olvashatnának… Majd felvetem nekik…
Szomorúak és feszültek. Másrészt meg lazák és röhögősek. Ezeket váltogatják egész nap.
Kímélem őket. Nem erőlködöm az ötleteimmel.
Próbálok kapcsolódni. Általában azon igyekszem, hogy jelen legyek, máskor meg azon, hogy láthatatlan legyek. Akkor legyek, ha szükség van rám, de akkor azonnal elérhető.Közben muszáj tartanom a határaimat és őket is erre biztatom. “Szólj, hogy mit szeretnél, mi lenne jó, mi zavar.” Én is szólok.
30 (+x?) nap nagy idő. Be kell valami új rendszerrel rendezkednük rá.
Még nagyon az elején vagyunk.
